.... most ventillálok egy sort!
Ne haragudjatok, hogy nem írok sokszor a blogjaitokba pedig olyan csodás dolgokat alkotok!
DE......Mostanában nincsenek jó napjaim, pedig alapvetően nincs okom a rossz kedvre, és ahogy olvaslak benneteket, sokszor úgy érzem nincs okom a panaszra/ nincs jogom a panaszra! Egészséges vagyok, van munkám, vannak barátaim, családom.....stb.
Lehet, hogy csak a sok munka!?
Mindenesetre ma miután vége lett a ballagásnak, és berendeztük az érettségi termeket, hazajöttem, halottam a majális hagjait, üresnek éreztem magam, és azóta nagyon rossz a hangulatom!
Apukám 25 éve (április 28-án volt) halt meg, olyan hihetetlen, ennyi éve! Olyan jó ember volt! Hiszem, hogy a jó emberek hamarabb elmennek, és hiszem, hogy mindig velem van, onnan fentről néz le rám.
Mindehhez jön: most sok a munka, és még több lesz a következő hetekben, ráadásul egy régi "barátságom" haldoklik.
Szerintetek lehet, hogy kb. 10 év után hirtelen, szinte egyik pillanatról a másikra, másképpen láss egy embert? Utálom magam, mert én már nem szeretem, de a régi dolgok miatt nem akarom megbántani, és nem mondom meg neki, de már nem akarok a barátja lenni. Nem tudom, hogyan viselkedjem, kétszínűnek érzem sokszor magam.
A LÉNYEG, még mindig nincs kedvem alkotni, bár számomra a tanítás is "alkotás"! Most fogom "learatni" /remélem :o)))/ a gyümölcsét!
Sajnos ezeket a "műveimet" nem tudom felrakni a blogomba!:O))
Remélem minden diákom sikeresen fog érettségizni, megtalálja a helyét az életben!
Tudjátok, én úgy gondolom, mi középiskolai tanárok kicsiny csavarok vagyunk a gyerekek életében, sokszor átnéznek rajtunk egyes szülők (például miután már nem tanítod a gyereket már nem köszönnek), de mi nagyon fontos alapokat rakunk le. A nagy ÉLET utánunk kezdődik, de nélkülünk nem nyílnak ki azok a kapuk! Remélem nem nagyképű gondolat! :o)))